Az Acetylén Részvénytársaság viszonylag olcsón vállalta a gázfejlesztő telep, a vezetékek és a lámpák felszerelését, remélve, hogy a tataiak példáját más városok is követni fogják, és így megrendelőkre tehetnek szert. Valóban, Tata után Veszprém, Nagyvárad, Komárom, majd Pápa is acetiléngázzal oldotta meg a közvilágítást.
Kétségtelen, hogy a császárok találkozója Európa közfigyelmét Tatára irányította, s lendületet adott a város fejlődésének A külföldi lapok hosszas tudósításokban emlékeztek meg az itt látottakról, kiemelve a „pazar közvilágítást”, melyről a két császár is elismeréssel nyilatkozott, de ez a parádé hatalmas összegébe került a városnak.
Ugyancsak Kálmán Attila tanulmányából tudjuk, hogy csupán a díszsátor, amelyben a császárokat fogadták, nyolcvanezer forintba került, nem beszélve az öt diadalkapuról, a kétezer zsák babérlevélről és egyéb költségekről (A megelégedetten távozó Ferenc József elutazásakor háromszáz forintot adott a „város szegényei részére”.)
Az acetilén azonban nem tartozik a veszélytelen gázok közé. Kalciumkarbidból állítják elő azáltal, hogy vízzel elbontják. A készítésnél fejlődő kénhidrogéntől légoldaton, a foszforhidrogéntől pedig sósavas szublimátoldaton való átvezetéssel tisztítják meg. Általában tűz- és robbanásveszélyes, levegővel keverve könnyebben robban, mint a világítógáz. Rézzel könnyen robbanó vegyületet alkot, az emberi szervezetre mérgező hatású, mert a vér hemoglobinjával vegyül.
Tatán is már az első napokban felrobbant egy lámpa és az idők folyamán ez többször megismétlődött. Ez a körülmény, az Acetylén Rt. kapzsiságából eredő kellemetlenségek (holdvilágos estéken későn vagy egyáltalában nem gyújtották meg a lámpákat) hosszas vitákra adtak okot a város vezetősége és a társaság között, ezért 1905. január 1-től az egész világító berendezés Tata városának és Berdenich Győző vállalkozónak tulajdonába ment át.
Ez utóbbi korának elismert gázvilágítási szakértője volt, az Auer-égők alkalmazásával és számtalan más újításával jobbá és kifizetődöttebbé tette az acetiléngázvilágítást, úgy hogy az 1906 októberében Budapesten összehívott Országos Acetilénkongresszus résztvevői is ellátogattak a korabeli sajtóban a „világosság városa”, az „acetilén Mekkája” jelzőkkel illetett Tatára, melyet a közvélemény is az acetilénes városvilágítás nemcsak úttörőjének, de irányítójának is tartott. 1912-ig világították meg Tata közterületeit és sok házát az acetilén-lámpák, melyeket 1912 augusztusában a villanyvilágítás váltott fel.
A gázgyári épületből áramszolgáltató telep lett, majd – jóval később – a Tatai Atlétikai Klub székháza, így került most a sportegyesület épületére az acetilén-világítás közterületen való alkalmazásának 85. évfordulóját megörökítő emléktábla.
(Magyar Nemzet, 1982. július 6. Az idézet forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)
Százhuszonöt éve, 1897. július 24-én este fél kilenckor a világon elsőként Tatán gyulladtak fel utcai acetilénlámpák.
Borítókép: Keresztelő Szent János szobra, N. Kovács Mária alkotása a hattyúetető sziklán, az Öreg-tóban. A háttérben a tatai vár. (Fotó: MTVA/Molnár-Bernáth László)
